Vissza

25 év legekben #2 A legelső külföldi munka

2022-07-25 Hírek

25 év legekben #2 A legelső külföldi munka

25 év legekben

2022. egy különleges év a számunkra, hiszen az idén ünnepeljük a WHB fennállásának 25 éves jubileumát, melynek kapcsán hónapról – hónapra szeretnénk bemutatni egy – egy „legünket”.

Természetesen nekünk minden projektünk egyformán fontos, mindegyiket ugyanolyan erőbedobással kiviteleztünk és kivitelezünk, de mindig van egy – egy olyan munka, ami valami miatt kiemelkedik a többi közül. Ebben a rovatunkban ezekből szemezgetünk, természetesen a teljesség igénye nélkül.

 

#2 A legelső külföldi munka

A West Hungária Bau Kft. már 1997-es alapításától kezdve arra törekedett, hogy a szárazépítés területén a legjobb legyen a piacon. Ezt csak úgy lehetett folyamatosan fenntartani, hogy a legjobb alapanyagokkal, kiváló szakembergárdával tudtuk ügyfeleink – partnereink folyamatosan növekvő igényeit kielégíteni. Ehhez megfelelő szakembergárda állt rendelkezésre, akiknek az új termékek – technológiák megismerésére, gyakorlati alkalmazására nagyon nagy hangsúlyt fektettünk már a kezdetektől fogva.

Éppen ezért, a 2000-es évek elején fontos mérföldkő volt az életünkben a szárazépítő szakipari divízió létrehozása, ami jelentősen megnövelte a szervezettségünket és a hatékonyságunkat.

Az új divízió első nemzetközi megbízása a Nagyvárad Pláza vagy ismertebb nevén a LOTUS MARKET belső szakipari munkáinak kivitelezése volt. A megbízás magába foglalta a szárazépítési munkákat, a burkolást és a festést.

A 2002-ben megnyitott Lotus Market több „leg”-gel is büszkélkedhet, hiszen a legelső plázaépítések között volt Romániában, ezen belül pedig a legelső és legnagyobb bevásárlóközpontként épült meg Nagyváradon.

A munkát egy szoros versenytárgyalás után nyertük meg és fiatal, alig 5 éves cégként komoly előrelépést és kihívást jelentett a WHB életében, már csak azért is mert nagyon jól átgondolt, megtervezett és pontos logisztikát igényelt.

Hazai terepen akkor már nagyon otthonosan mozogtunk, több sikeres projekt állt a hátunk mögött, melyekhez a szakértelem mellett hozzájárult a jól felépített beszerzési és alvállalkozói kapcsolatrendszer.

A Lotus Market kivitelezésekor viszont, külföldi munka révén mind az anyag, mind a munkaerő beszerzés jóval nehézkesebb volt.

Érdekes momentum volt akkoriban, hogy a kezdésnél egy nap alatt felvásároltuk a Nagyváradon elérhető, teljes gipszkarton profil és gipszkarton lap raktárkészletet, ami egy közel 40.000 négyzetméter alapterületű komplexum esetében nem volt kevés.

Ugyanígy komoly kihívást jelentett a megfelelő szakemberek szervezése az egyes munkafolyamatokra.

Az addigi – hazai környezetben megvalósított – sikeres munkáink mögött számos magasan képzett szakember állt, ők jelentették már akkor is a garanciát arra, hogy megbízóink elvárásait mindig a legmagasabb színvonalon, korszerű megoldásokkal és a jövőbe mutató kreativitással valósítsuk meg, és nem volt kérdés, hogy ez nem történhet másként az első nemzetközi munkánkon sem.

Az első tervek szerint a nagyváradi kivitelezést főleg az ottani szakemberekkel gondoltuk megvalósítani, ezért a kezdéskor a szárazépítési munkákat 90 román és 10 magyar munkással kezdtük meg, azonban ez az arány menetközben hamar megfordult és a munkát 100 magyar és 10 román szakemberrel fejeztük be. Rajtuk kívül még 40 festő szakember és 30 hideg- és melegburkoló szakember dolgozott a projekten.

Sajnos az anyagellátás is nehézkes volt, ezért a kezdeti terveket át kellett gondolnunk és az alapanyagok nagy részét Magyarországról kellett beszereznünk.

Mindehhez komoly szervezési és szállítási feladatok társultak, amit az itthoni háttércsapatunk közreműködésével tudtunk megoldani.

Cégvezetésünk már akkor is – és azóta is - kiemelt figyelmet fordított munkatársaink megtartására, az ideális munkahelyi körülmények megteremtésére, képzésekre, és a maximalizmusra való törekvés nem csak a vállalatot, hanem minden egyes munkavállalót is jellemezett, így végül a nehézségeket közös erővel legyőzve tudtuk az első nemzetközi munkánkat sikeresen, a megrendelőnk elvárásait maximálisan szem előtt tartva megvalósítani és Nagyváradon is MARADANDÓT ALKOTNI!

Pár adat a Lotus Marketről:

  • Nagyvárad belvárosának a szélén található
  • 40000 m2 alapterületű
  • 150 üzlet
  • multiplex
  • hipermarket
  • éttermek
  • 1.400 parkolóhely

A munkákért, a fejlődésért, az előre jutásért keményen meg kellett dolgoznunk, de ennek az elkötelezettségnek köszönhetően a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. mostanra Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő, 100%-ban magyar tulajdonú, fővállalkozói és generálkivitelezői tevékenységet végző, piacvezető építőipari vállalkozása lett, ami stabil anyagi hátterével, megbízhatóságával biztonságot jelent partnerei számára, és erre nagyon büszkék vagyunk.