Vissza

Felkerült a bokréta Sopron látványos faszerkezetű, új uszodájának tetejére

2020-09-12 Hírek

Felkerült a bokréta Sopron látványos faszerkezetű, új uszodájának tetejére

Rendszeresen beszámolunk a 115 éves fürdő területén felépülő soproni Csik Ferenc Uszoda fejlesztéséről, legutóbb a látványos – mintegy 42 méter hosszú – fagerendák beemelését dokumentáltuk.  A Magyarország északnyugati sarkában található városban a West Hungária Bau Kft. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. konzorciuma építkezik egy négy medencével és 1300 fős lelátóval felépülő létesítményen, mely most elérte legmagasabb pontját.

 

Fotók: Dernovics Tamás/magyarepitok.hu

Az ennek kapcsán tartott bokrétaünnepségen az uszodáról Barcza Attila országgyűlési képviselő elmondta: Sopron nemzeti sportváros és az önkormányzata nagyon figyel arra, hogy a sportos életmódra való nevelésre hangsúlyt fektessenek, így a Modern Városok Programban egyik legfontosabb projektjük az uszoda volt.

 

 

Rámutatott, hogy 1,5 évvel az alapkő letétele után már mindenki számára kibontakozik a tervező álma és elképzelése: egy olyan fadominanciájú létesítmény épül, ami minden úszni szerető soproninak otthonul szolgálhat majd. Külön megköszönte a kivitelezők lelkes és magas színvonalú munkáját.

 

 

Dr. Farkas Ciprián polgármester pedig többek között azt hangsúlyozta

a következő 100 évnek építenek uszodát Sopronban.

 

Nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz a létesítmény

 

 

Az épülő fedett uszodában

  • egy 25 méter széles és 50 méter hosszú, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medencét,
  • valamint egy 25 méter széles és 25 méter hosszú kismedencét,
  • továbbá egy melegítő és egy tanmedencét alakítanak ki.

 

 

Emellett még szaunát, jakuzzit és egy kondicionáló termet is átadnak az öltözők mellett.

Az épülethez egy kétszintes előcsarnok is épül, innen érhető majd el az 1300 ülőhelyes lelátó. Az uszoda bejáratánál 160 személygépkocsinak és 5 busznak helyet biztosító parkolót alakítanak ki.

 

 

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2020/09/felkerult-a-bokreta-sopron-latvanyos-faszerkezetu-uj-uszodajanak-tetejere