2025-10-07 Hírek
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. (WHB) számára 2025 mérföldkő a vállalat történetében: egyszerre két, Szlovákiában megvalósuló, stratégiai jelentőségű beruházás kivitelezésében vesz részt. Ezek a projektek nem csupán a WHB szakmai rátermettségét és szervezeti erejét bizonyítják, hanem egyértelműen jelzik, hogy a cég versenyképes szereplő a nemzetközi építőipari piacon is.
Szlovákia legnagyobb – 500 millió EUR értékű – kórházfejlesztése, a presovi J.A. Reimana Egyetemi Kórház projekt keretében a WHB a BEKOR céggel együttműködve valósít meg egy 166 000 m² összterületű létesítményt, amely három földalatti és nyolc föld feletti szintet foglal magában, 913 betegággyal, 24 műtővel és 27 felvonóval. A beruházás részeként három parkolóház, energiaközpont és központi konyha is épül. A kivitelezési munkák során kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a megvalósítás mellett a teljes dokumentáció is megfeleljen az átadáskor a BREEAM Excellent minősítés követelményeinek. Bár a projekt összetettsége hatalmas, a WHB előkészítési és tervezési felkészültsége, nyelvi és műszaki szakembergárdája, valamint a határidők betartására képes szervezete biztosítja, hogy a feladat 18 hónapon belül a legmagasabb minőségben valósuljon meg.
Hazai referenciáik is megerősítik szakmai kompetenciájukat: a Mezőcsáti Járóbeteg Központ felújítása, a soproni Erzsébet Kórház diagnosztikai tömbjének és hőközpontjának kivitelezése, a szombathelyi Markusovszky Kórház új belgyógyászati tömbjének építése, a budapesti Zsókavár utcai rendelő korszerűsítése, a zirci járóbeteg szakrendelő generálkivitelezése és a mosonmagyaróvári Karolina Kórház központi egységeinek bővítése mind azt mutatják, hogy a WHB megbízható partner az egészségügyi infrastruktúra fejlesztésében. Ehhez kapcsolódik a NOIKK – Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ budapesti kivitelezése is, ahol a legmodernebb oktatási és orvosi technológiákhoz igazodó létesítmény valósult meg. Ezek a tapasztalatok teremtik meg a hátteret ahhoz, hogy külföldi projektjeikben is magabiztosan teljesítsenek.
Másik jelentős szlovákiai projektjük Surányban zajlik, ahol a Gotion akkumulátorgyár előkészítő munkálatait végzik: a humuszleszedést, ideiglenes utak építését és végleges útcsatlakozások kialakítását. A napi 9 000 köbmétert meghaladó kitermelési kapacitásuk révén eddig több mint 225 000 köbméter földet termeltek ki, a teljes 450 000 köbméteres mennyiséget pedig a szerződésben foglalt határidő előtt teljesítik. A feladatok azóta további útépítési munkákkal bővültek: 8 km hosszúságú belső úthálózat kiépítésével és a területet körülvevő 3,8 km hosszú speciális, belátásgátló kerítés kivitelezésével. Emellett aktívan pályáznak további munkanemekre is, hogy a 250 000 m² alapterületű gyártócsarnok kivitelezésében is meghatározó szereplőként vehessenek részt.

2/2
Gotion akkumulátorgyár, Surány. Kivitelező: WHB
Mind a már elnyert munkák, mind a még pályáztatás alatt lévő projektek szorosan kapcsolódnak hazai ipari referenciáikhoz: a debreceni Semcorp-gyárban több tendercsomag kivitelezését nyerték el, amelyek magukban foglalták a gyártócsarnokokat, tisztatereket, gépészeti és elektromos rendszereket, valamint az aktív tűzvédelmi rendszerek kialakítását; míg a CATL több mint 110 000 m²-es csarnoképítési projektjében szerkezetépítési és kapcsolódó feladatokat teljesítettek.
Ezek a projektek jól mutatják, hogy a WHB képes globális ipari beruházásokban is magas színvonalon teljesíteni, kezelni a kulturális különbségeket, és mind a kínai, mind a szlovák partnerekkel gördülékenyen együttműködni.
Nemzetközi mérföldkő a WHB életében
A presovi kórház és a Gotion projekt egyszerre jelzik a WHB szakmai felkészültségét és nemzetközi szintű versenyképességét. Egy magyar generálkivitelező számára kiemelkedő lehetőség, hogy Szlovákia legnagyobb kórházfejlesztésében és egy globális akkumulátoripari beruházásban is kulcsszerepet játszhatnak.
„Ezek a projektek bizonyítják, hogy a WHB nem csupán Magyarországon, hanem nemzetközi színtéren is képes a legmagasabb szintű szakmai és szervezési elvárásoknak megfelelni. Büszkék vagyunk mérnökeink, projektvezetőink és valamennyi kollégánk munkájára, akik nap mint nap hozzájárulnak ahhoz, hogy a WHB neve a minőség és megbízhatóság szinonimája legyen" – fogalmazott Paár Attila, a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. alapító-tulajdonos ügyvezetője.
WEST HUNGÁRIA BAU Kft.