Vissza

Iskolaudvar épült az összefogásból

2020-10-07 CSR

Iskolaudvar épült az összefogásból

A győri Radó Tibor Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény tanulói egy igazi közösségi teret vehetnek birtokba az új tanév kezdetén.

A mintegy 150 gyermek számára ajándék ez a beruházás, mert ezzel hosszú távon megoldott a megfelelő környezet a testnevelés órákhoz, mozgásfejlesztő foglalkozásokhoz, a játékidőhöz.

Az iskola udvara rossz állapotban volt, az egyenetlen felület sok gondot okozott, de köszönet a támogató cégek összefogásának az elmúlt hetekben mintegy 120 ember dolgozott az udvar felújításán. A térkövezés mellett a kosárlabda pálya is megújult, ami a legkorszerűbb speciális gumiőrleményes burkolatot kapta. Felújították a palánkokat és új pad is került az udvarra, miközben a csatornahálózat is rekonstrukción esett át. A felajánlás összértéke így mintegy 19 millió forint.

Peterka Kinga, az iskola intézményegység-vezetője úgy fogalmazott „Megható és egyben megtisztelő érzés, hogy ilyen mértékű összefogás alakult ki céljaink megvalósítása érdekében. Iskolánk számára ez egy hosszútávú, értékteremtő beruházás, mellyel ez a terület új funkciót is nyer. A megújult udvar testnevelés tanórák és mozgásfejlesztő foglalkozások, valamint intézményi szintű ünnepségek, rendezvények megtartásához biztosít méltó helyszínt. Iskolánk alapítványa, a „Süss fel Nap!” Alapítvány 1993 óta folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket, melyekkel támogatni tudjuk a Radó Tibor Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménybe járó, sajátos nevelési igényű gyermekek kulturális, szabadidős és tehetséggondozó tevékenységét. Az intézményünkbe járó 150 gyermek nevében hálás köszönetünket fejezzük valamennyi, a megvalósításba bekapcsolódó jószándékú támogató felé.”

Az összefogáshoz természetesen a WHB is az elsők között csatlakozott, hisz a támogatási stratégiánk legfontosabb területe a gyermekek segítése, akár egészségügyi, akár szociális vagy éppen az oktatás területén. Jó érzés, hogy ennek az akciónak a megvalósításában részt vehettünk, és jó volt látni, tapasztalni, hogy Győrben számos olyan szorgalmas és segíteni akaró vállalkozás van, amely képes összefogni a közösség érdekében.

Dr. Dézsi Csaba András polgármester az összefogás fővédnökeként köszönte meg az együttműködést és tenni akarást, amely lehetővé tette az udvar újjá varázsolását. Mint mondta, ez a történet példaértékű, amely rámutat a felelősségteljes gondolkodás erejére. A polgármester utalt arra is, hogy a városfejlesztésben is kiemelt szempont az élhető környezet kialakítása és fenntartása. Az ünnepélyes eseményen a kosárpálya rendhagyó avatása is megtörtént, hiszen az Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC játékosai, és Dr. Dézsi Csaba András összjátéka végén a polgármester dobott kosárra és szerzett kétpontos találatot a résztvevők által dedikált labdával.