A Szentháromság tér ikonikus neogót palotája évtizedekig csonkán, torony- és tetődíszek nélkül állt, a tavaly lezárult rekonstrukcióval azonban a ház visszanyerte történeti tekintélyét és városképi szerepét, miközben belül korszerű, nagy léptékű intézményi működésre alkalmas épület született. A kivitelezést végző WEST HUNGÁRIA BAU Kft. feladata az volt, hogy a műemléki hitelességet összehangolja a 21. század technológiáival, korszerű biztonsági és üzemeltetési elvárásaival.
A kormányzati döntések – a Nemzeti Hauszmann Tervvel összhangban – egyértelmű célt fogalmaztak meg: a budai Várnegyed történelmileg hiteles helyreállítását, a Szentháromság tér eredeti arculatának visszaállítását, és az egykori Pénzügyminisztérium épületének korszerű, intézményi használatra való alkalmassá tételét. A megbízás kifejezetten Fellner Sándor 1903 körüli elképzeléseihez kötötte a homlokzat és a tető rekonstrukcióját, valamint a belső kiemelt terek visszaállítását, miközben az épület belső tereit illetően a mai elvárásoknak megfelelő modern munkakörnyezet megteremtését várta el.
A közel egyhektáros tömb – a Szentháromság tér, az Országház utca, a Fortuna köz és a Hess András tér által határolt terület – történeti rétegzettsége miatt a hatévnyi munkálat alatt átfogó rehabilitáció valósult meg. A projekt kettős feladatot rótt a szakemberekre mind a tervezés, mind a kivitelezés szempontjából: visszaállítani a „vár a várban” karaktert, azaz a palota és a Mátyás-templom egységes kompozícióját, illetve létrehozni egy, mintegy 30 000 m² alapterületű, ezer főt befogadó, biztonságos irodai infrastruktúrát. A háborús károk utáni radikális egyszerűsítések következményeit – a tornyok és tetődíszek elbontását, a fedélszékek átformálását, a belső közlekedési rend széttöredezését – úgy kellett orvosolni, hogy közben a reprezentatív terek, a szerkezeti logika és a műemléki részletek eredeti minőségükben álljanak helyre. A komplex megbízás kivitelezését a WHB végezte el, amely az eredeti koncepcióhoz igazodva valósította meg a homlokzat- és tetőrekonstrukciót, valamint a belső korszerűsítést. A rehabilitáció így nemcsak az épület külső karakterét, de funkcionális rangját is visszaadta, a megújult épületegyüttesben ma a Belügyminisztérium működik.
Történeti részletek és kortárs technológiák
A munka kiindulópontja az 1948–1962 közötti átépítések során rögzült állapot volt. A hiteles rekonstrukcióhoz a kivitelezőnek korabeli – többnyire fekete-fehér – fotók, engedélyezési tervlapok és kéziratos feljegyzések alapján kellett megbízható „fordítást” készítenie a mai gyártási és beépítési technológiák nyelvére. A Szentháromság tér felőli homlokzat, a két neogót torony és a középrizalit visszaépítése, a hátsó traktusok tornyainak és timpanonjainak helyreállítása, valamint a díszműbádog-, kerámia-, kő- és gipszelemek újragyártása a kézműves mesterségek széles körű mozgósítását igényelte. A tetőfedés az eredeti mintázatot követő, egyedileg gyártott cserepekkel készült, a tornyokra pedig visszakerültek a szimbolikus „Rézvitéz” szobrok.
Miközben a külső történeti megjelenés helyreállt, a belső terek is teljesen megújultak – amellett, hogy új épületgépészeti és -villamossági rendszerek épültek ki, a reprezentatív terekben aprólékos gipszmunkák és díszítőfestések adták vissza a századelő hangulatát, valamint intarziás tölgyparketta, kézműves kő- és kerámiaburkolatok jelentek meg ott, ahol ezt az archív dokumentáció igazolta. Ahol nem volt indokolt az eredeti szerkezet szó szerinti rekonstrukciója, ott visszafogott, a mai üzemeltetési igényeket is kiszolgáló kortárs megoldásokat, például transzparens üvegtetőket és fényudvari elemeket illesztettek a műemléki elvekhez. A nagy volumenű beruházás során több mint 10 000 m³ vasbetont, és közel 1000 tonna betonacélt építettek be, mintegy 2366 m² üvegtető és 1936 m² függönyfal készült, a homlokzatok és kapuk helyreállításához több mint 8700 faragott kőelem, és összesen kb. 900 m³ kőmunka társult. A fa nyílászárók több mint 4000 m²-nyi felületen születtek újjá, a fa- és fémszerkezetek restaurálásával együtt.
Kihívások a Vár szövetében: organizáció, barlang, dokumentáció
A kivitelezés során a Várnegyed szűk, műemléki környezete önmagában is rendkívüli szervezési feladatot jelentett: a felvonulási terület minimális volt, a logisztika pedig a szomszédos intézmények, a turisztikai forgalom és a templom környezetének megfelelően fokozott körültekintéssel, szoros ütemezéssel működhetett. A fokozott óvatosság munkaszervezési alapelvként is megjelent, mivel sokszor centiméterek választották el az új beavatkozásokat a több százéves szerkezetektől. Mérnöki szempontból azonban a legnagyobb kihívást a hegy gyomrában húzódó barlangrendszer jelentette. A szükséges mélygarázs és gépészeti terek kialakításához rezgés- és zajterhelésre optimalizált sziklafejtési technológiára volt szükség, hogy se az épület, se a környező műemlékek, se a barlang ne károsodjon. A WHB folyamatos monitoringgal, finomhangolt munkagép-választással, és precízen kialakított kivitelezési sorrenddel kezelte a barlang jelentette kockázatot.
A történeti rekonstrukció másik kulcsát a forrásokhoz kapcsolódó tervezői és kivitelezői együttműködés jelentette, amely szó szerint detektívmunka volt: engedélyezési tervlapok, Fellner rajzai, 1908-as albumok, homályos fotók és kézzel írt jegyzetek alapján kellett megtalálni a ma beszerezhető, de az eredeti anyaghasználathoz és részletképzéshez legközelebb álló megoldásokat. A helyszíni mintázások, prototípusok és mestermunkák végül olyan „anyagbibliát” alapoztak meg, amelyben minden elem igazolhatóan illeszkedik az eredeti minőséghez.
A belső közlekedési rend újrahangolása szintén komplikált pontja volt a rehabilitációnak az épületbe ékelődő, történetileg értékes Fortuna-ház miatt. Az alagsor elosztószintté alakításával és egy új épületszárny létrehozásával körbejárhatóvá vált az épületegyüttes, a függőleges és vízszintes közlekedési rend korszerűsödött, így jött létre az akadálymentes, racionális közlekedési rendszer, amely a mindennapi intézményi működés egyik legfontosabb feltétele.
Városképi illeszkedés és intézményi működés
A Szentháromság tér ma ismét a maga teljességében látható: a palota és a Mátyás-templom harmonikus párbeszédben áll egymással, a tér aránya, ritmusa pedig a tornyok és a rizalit helyreállításával a századelőn megfogalmazott állapothoz tért vissza. Az épület belsejében a történeti terek megóvása és a korszerű infrastruktúra összehangolása hatékony, reprezentatív irodai környezetet eredményezett. A projekt társadalmi értelemben is értékmentő: a több tízezer négyzetméteren végrehajtott rekonstrukció nemcsak a turisztikai vonzerőt erősíti, de a Várnegyed működőképességét, fenntartható használatát is szolgálja, mindezt úgy, hogy az épület újra azzá vált, aminek Fellner szánta: a magyar államiság egyik legnemesebb, időtálló építészeti lenyomatává.
