Vissza

Közel a befejezéshez a világszínvonalú megoldásokkal épülő kajak-kenu központ

2024-03-20 Hírek

Közel a befejezéshez a világszínvonalú megoldásokkal épülő kajak-kenu központ

Közel két évnyi előkészítés után január végén megérkeztek Sukoróra a Kovács Katalin Nemzeti Kajak Kenu Akadémiára az ellenáramoltatott medence első rozsdamentes acél elemei. A német fejlesztésű eszköz a világon szinte egyedülálló módon évszaktól, időjárástól függetlenül biztosítja, hogy a magyar sportolók versenysebességen és versenykörülmények között tudjanak edzeni és fejlődni. A 97 ezer négyzetméteres sportközpont 2021 novembere óta épül a Velencei-tó partján a WHB kivitelezésében: a versenyzők felkészülésén és az utánpótlás-nevelésen kívül a térség iskoláinak is sportolási lehetőséget biztosít majd.
 

 

A sportközpontban az épületek hasznos alapterülete mintegy 27 ezer négyzetmétert tesz ki. A főépület önmagában több mint 19 ezer négyzetméter nagyságú, magába foglalja az úszó- és a sportcsarnokot, valamint a 400 főt kiszolgáló főzőkonyhát, az éttermet, a konferenciatermet, orvosdiagnosztikai labort, továbbá a szállás épületeket és az irodákat.

Csúcstechnológia segíti a felkészülést

A most szóban forgó ellenáramoltatott medence gyártásáról és kivitelezéséről 2023 áprilisában írta alá Sukorón a WHB és a német Technisches Zentrum (TZ) vezetősége a szerződést. A WHB gondosan előkészítette a csónakház különálló kijelölt részét a speciális acélmedence elemeinek fogadásához, így a német szakemberek helyszíni szemléje után idén februárban elkezdődhetett annak összeállítása, helyszíni körbe betonozása.
 

 


A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. szakembereinek egyedi építészeti megoldásai révén a sportolók felkészülését szolgáló technológiai eszközt a csónakház különálló épületrészébe telepítik.

A különleges medencében akár 6m/s sebességű mesterséges vízáramlat is generálható, ami nemcsak a versenykörülményeket teremti meg a sportolók számára az edzések során, de alkalmas arra is, hogy bármikor elvégezzék a felkészülés alatt a terhelésélettani teszteket. Sukorón nemcsak a kajak-kenu sportágak akadémiai rendszerű képzése valósul meg, hanem mindehhez jelentős sportdiagnosztikai fejlesztőmunka is társul.

A közel 6 ezer négyzetméteres épületegyüttesben az ellenáramoltatott medencén kívül, mérési központot, evezős tanpályát és egy 745 négyzetméteres hajótárolót alakítanak ki.

A csónakház beázásmentes, belső szakipari munkák folynak jellenleg. Az előrehozott ütemes átadás lehetővé tette az Akadémia számára, hogy a hajóparkját már az idei télen is az első raszterekben tárolhassa. A céltorony épületeinek szerkezetépítési munkáival is végeztek, jelenleg a falazáson és a vízzáráson dolgoznak a szakemberek.
 


Az egyik legeredményesebb olimpiai sportágunk versenyzői világszínvonalú edzőközpontot kapnak

A magyarok rendre kiemelkedően teljesítenek a kajak-kenu világversenyeken.

A vívók után a legtöbb olimpiai érmet, összesen 86-ot, ezekben a szakágakban versenyző sportolóink nyerték hazánk számára.

Sukorón egy világszínvonalú edzőközpont épül, amely a háromszoros olimpiai bajnok és 31-szeres világbajnok kajakozó, Kovács Katalin nevét viseli. Az akadémiai rendszerű utánpótlás-nevelő bázison kívül, módszertani központot is létrehoznak a Velencei-tó partján. A napokban jelentették be, hogy 2026-ban itt rendezik meg az egyetemi kajak-kenu világbajnokságot.
 


Az intézmény megvalósításáról onnan kezdve beszámolunk, hogy a beruházó Építési és Közlekedési Minisztérium megbízta a tervezési és generálkivitelezés feladatokkal a közbeszerzésen legjobbnak ítélt ajánlatot tevő WEST HUNGÁRIA BAU Kft.-t, majd 2021 novemberében elhelyezték az akadémia alapkövét.
 


A végéhez közelednek a (közel) 19 ezer négyzetméteres főépület kivitelezési munkálatai

Lapunk információi szerint a kivitelezési munkálatok 2024 tavaszán, a Főépület és rendezvényhelyszín tekintetében a végső szakaszba érnek. A főépület a háttérhelyiségekkel együtt, szinte teljesen elkészültek. Az előcsarnok egy nagy belmagasságú tér, amelynek különleges látványt nyújtó rétegelt, ragasztott fatartós tetőszerkezete 80 centiméter átmérőjű körpilléreken és 50x70 centiméteres pilléreken nyugszik. A nagyszabású projekt szerkezetépítési munkálatait az Épszerk-Pannónia Invest Kft. (ÉPI) és a Sankó-ÉP Kft. alválllakozóként végezte el.
 


Az előcsarnokban kap helyet a recepció, a büfé és a kiszolgálóhelyiségek. Utóbbiakat két szinten, változó sugarú íves fa borítású burkolattal körbeölelve alakították ki a „gubóban”. A belső tér oldalfalain rövidesen megkezdik az üveg képzőművészeti installációt, a szeletelt téglafal burkolaton.
 

Kezdődhet a környezet rendezése

A konferencia és konyhai épületrészekben a belsőépítészeti oldalfal burkolatokon kívül elkészültek a speciális álmennyezetek kiépítésével is. Itt is a kivitelező a BauApp dokumentumkezelő szoftver alkalmazásával hibalistázást végzi. Az irodák és a vizesblokkok munkálatai szintén a végéhez közelednek.

A főépület külsején is az utolsó simítások zajlanak, az állványok elbontása megtörtént, így elkezdődhetett a környezet rendezése, a járdák, növényszigetek és parkolók végső kialakítása.

Már a rajtköveket is elhelyezték az uszodában

A komplexum sportcsarnokában decemberben elkészült parkettázott felület, amelyen kosárlabda, röplabda és kézilabda pálya is kialakítható, ugyanakkor a csarnok 210 fős mobil lelátóval is bír. Az uszodában végeztek az 50 méteres tíz pályás versenymedence, valamint a 15 méteres tanmedence burkolásával és gépészeti munkálataival, sőt már a rajtköveket is elhelyezték. Az uszodához a 260 fős lelátón kívül öltözők és wellness részleg kapcsolódik. Utóbbi is magas készültségi szinten van már.
 


Magaslati edzéskörülményeket megteremtő különleges szobák épültek

Az épülettömegeket összekötő földszintes közlekedőterekhez belső kertes átrium, közösségi- és klubhelyiségek, valamint tantermek is kapcsolódnak, amely tovább színesítik az épület funkcinális kínálatát. Az úgynevezett Kerengő épületrészben befejeződtek a szakipari munkálatok, jelenleg a belső átriumos kert kiépítésén dolgoznak.

A főépületből nyíló kétszintes kollégiumi és apartman épületszárnyakban, mintegy 66 darab kollégiumi szoba várja az ifjú tehetségeket, 5 helyiség teljesen akadálymentesített, további 10 pedig kerekesszékes sportolók elhelyezésére lesz alkalmas. A szállásépületben elkészült és be is üzemelték már a fűtést, jelenleg a szobák bútorozása zajlik.

Az úgynevezett 8db Hypoxico magaslati szobák teljeskörűen el is készültek. Ide magaslati levegőt szimuláló technológiai berendezést telepítettek a Hypoxiko megbízásában. A módszer lényege, hogy olyan környezeti feltételeket alakítanak ki, mintha a sportolók magas hegyekben edzenének, alacsonyabb oxigéntartalmú környezetben. A magaslati levegős edzések és az ottani regeneráció fokozza a szervezet oxigénfelvételét és szállítását és ezáltal javítja a sportolók fizikai teljesítményét.
 

A szabadtéri sportpályák építése is elkezdődött

Az épületek közötti területen is intenzív munkák zajlanak. Több tízezer négyzetméternyi terület alatt készültek el a közművek, az ágyazat és a térkövezés. Mintegy 137 ezer négyzetméteren a tereprendezést és növénytelepítést követően számos sportpálya is létesül, többek között műfüves focipálya, gumiburkolatú futópálya és kosárlabda pálya, rekortán fitneszparkok és időszakosan fedhető teniszpályák is. A projekt része egy tágas, 254 férőhelyes belső, és egy 230 férőhelyes kültéri parkoló és az ahhoz kapcsolódó utak megépítése is. Az akadémia teljes egészében az idei év második felére készülhet el.

Forrás: https://magyarepitok.hu/mi-epul/2024/03/kozel-a-befejezeshez-a-vilagszinvonalu-megoldasokkal-epulo-kajak-kenu-kozpont