Vissza

Teljes WHB-sikerrel zárult a Magasépítő Kupa főzőversenye

2023-10-10 Hírek

Teljes WHB-sikerrel zárult a Magasépítő Kupa főzőversenye

Kihívásokkal és izgalmakkal teli hétvégén van túl a WEST HUNGÁRIA BAU Kft., amelyek csapatai október 07-én szombaton Győrben is és Budapesten is rangos megmérettetéseken vettek részt. „A programok során a sport, a kötetlen jókedv és a csapatszellem mellett a közösségi összefogás és környezetvédelem is fontos szerepet játszott” – tudtuk meg Szikszai Zsanettől, a magyar magasépítő vállalat marketingvezetőjétől.


Közel 40 csapat versenyében sikerült kiemelkedőt alkotniuk

A szombati nap egyik eseménye az Építő Kupa és Családi Nap volt, ahol a hazai építőipar legnagyobb vállalatai mérhették össze tudásukat a futball és a gasztronómia területén. A rendezvényen több mint negyven generálkivitelező, út- és vasútépítő vállalat, valamint beszállítók vettek részt. A nap folyamán Foci Kupa és Főzőversenyek zajlottak, melyeket kísérőprogramok, élőzenekarok és egyéb szórakoztató tevékenységek egészítettek ki. A rendezvény kimondott célja - a versenyek mellett - lehetőséget teremteni arra, hogy a hazai építőipar különböző szereplői kötetlen helyzetben találkozhassanak és ismerkedhessenek egymással.

„Az WHB csapatai kiemelkedően szerepeltek a főzőversenyen, a közkedvelt zsűritrió (Vomberg Frigyes, Wolf András, Krausz Gábor) értékelése alapján abszolút első helyen végeztek mindkét kategóriában” – árulta el Szikszai Zsanett. A bográcsos étel kategóriában pörkölt borjút készítettek füstölt zeller dödöllével, a streetfood kategóriában pedig omlós császárhúst stíriai metélttel és fermentált kápia paprikával thai ízvilágban.

„Az abszolút első helyezés különösen nagy megtiszteltetés, hiszen közel 40 csapat finomabbnál-finomabb étke közül sikerült elérni ezt a fantasztikus sikert” – értékelt a marketingvezető.


WHB további hasonló események szervezését tervezi a jövőben

A másik fontos hétvégi esemény Győrben zajlott, ahol immár második alkalommal rendezték meg a WHB Zöld Futást, melyen névadó szponzorként természetesen a WHB is indított versenyzőket. A város központjában zajló rendezvényen különböző távok közül lehetett választani. „A megmérettetésen a WHB egy 18 fős csapattal vett részt, melynek tagjai az általuk választott távokon nagyon jó hangulatban, sikeresen teljesítették a kitűzött célt” – mondta el Szikszai Zsanett.

Hangsúlyozta, a WHB mindig is elkötelezett volt az egészséges életmód és a fenntarthatóság mellett. „Az aktív hétvége során a munkatársaink most közösen, egy csapatként tettek ezekért a fontos ügyekért, hiszen ezek az események lehetőséget nyújtottak számukra, hogy összegyűljenek, együtt mozogjanak és mellette támogassák a környezetvédelmi kezdeményezéseket is. Céges hitvallásunk, hogy minél többen vagyunk, annál nagyobb hatást érhetünk el, és ezt most meg is mutattuk a rendezvényeken” – összegzett.

Zárásként arra is kitért, a WHB csapata további hasonló események szervezését tervezi a jövőben, hogy tovább népszerűsítse az egészséges életmódot, valamint hozzájáruljon a közösség és a környezetvédelem fontosságának tudatosításához.

Forrás: https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2023/10/teljes-whb-sikerrel-zarult-a-magasepito-kupa-fozoversenye