Befogadás a mindennapokban
A befogadó munkahely nem plakátokra írt jelszó, hanem a hétköznapokban megélt gyakorlat. A WHB-nál az elfogadás nem külön program vagy kampány, hanem természetes része a vállalati működésnek – annak a szemléletnek, amely szerint az emberek értékét nem a korlátaik, hanem a tudásuk, hozzáállásuk és elköteleződésük határozza meg.
Várady Eszter HR vezető Popovics Ildikóval beszélgetett, aki a WHB műszaki előkészítőjeként immár több mint egy évtizede dolgozik a vállalatnál hallássérültként, egy olyan iparágban, amelyet sokan még ma is férfiasnak és nehezen befogadónak tartanak. Tapasztalatai azonban egészen mást mutatnak: támogató közegben, empátiával és kölcsönös figyelemmel valódi szakmai közösség építhető.
Az alábbi beszélgetés nemcsak egyéni életút, hanem hiteles lenyomata annak is, hogyan válhat az elfogadás a mindennapi működés részévé – és hogyan tud egy nagyvállalat valódi biztonságot, kiszámíthatóságot és szakmai fejlődést nyújtani minden munkatársának.
„Soha nem a korlátjaimat látták bennem” – Kezdetek a WHB-nál
Várady Eszter: Kérlek, mutatkozz be: mióta dolgozol a WHB-nál, és milyen területen látod el a feladataidat?
Popovics Ildikó: 2014 márciusában kezdtem el dolgozni a WHB-nál friss diplomás pályakezdőként. Kezdetektől fogva műszaki előkészítőként dolgozom, főként kivitelezésekben veszek részt. Korábban, még a főiskolás éveim alatt családi vállalkozásban szereztem tapasztalatot: családi házas terveket dolgoztam fel Archicadben, és az engedélyeztetéshez szükséges dokumentációkat állítottam össze. Bár sokat tanultam, hamar rájöttem, hogy ennél változatosabb, komplexebb feladatokra vágyom. Egy ismerős említette a WHB-t, megpályáztam az állást – és azóta is itt vagyok.
Milyen emlékekkel indult ez a közös munka?
Akkoriban a WHB még sokkal kisebb, családiasabb cég volt. Az első benyomásom kifejezetten pozitív volt, és az állásinterjúra a mai napig élénken emlékszem. Meglepett, hogy nem ketten, hanem öten fogadtak a győri irodában, de a légkör annyira barátságos volt, hogy gyorsan oldódott a feszültség. Dénes Balázs jelenlegi ügyvezető igazgatónk különösen sokat segített ebben. Már akkor éreztem, hogy emberileg és szakmailag is jó helyre érkeztem.
Mi volt az, ami hosszú távon is itt tartott?
Az empátia és a rugalmasság. A WHB-nál – a vezetőségtől a közvetlen kollégákig – soha nem éltem meg teherként a hallássérülésemet. Már az első pillanattól egyértelmű volt, hogy nem akadályként tekintenek rám. Mindig megoldást kerestünk: írásos kommunikációval, odafigyeléssel, közös alkalmazkodással. Az állandó csapat, az összetartó közeg biztonságérzetet ad, és ebben a környezetben jó érzés szakmailag is folyamatosan fejlődni.
Mindennapi működés támogatással és figyelemmel
Milyen kihívásokat jelent a mindennapi munkád hallássérültként?
Sokszor nem is igazán feltűnő, hogy hallássérült vagyok, ezért eleinte sokszor nem is sejtik a kollégák. Amikor kiderül, akkor viszont általában megértéssel és nyitottsággal találkozom. A legnagyobb kihívás a folyamatos, pontos információáramlás biztosítása. Ha például egy vállalkozó nem reagál az e-mailjeimre, a kollégáim gondolkodás nélkül segítenek: felhívják, utánajárnak. Ez számomra nagyon sokat jelent.
Volt olyan helyzet, ami megerősített abban, hogy jó helyen vagy?
Igen, már a második munkanapomon mélyvízbe kerültem. A Magyarság Háza projekten egy építésvezető eleinte attól tartott, hogyan fogunk együtt dolgozni. Néhány nap után viszont kiderült, hogy teljesen gördülékeny az együttműködésünk. Amikor visszajelzett, hogy kellemesen csalódott, az számomra óriási megerősítés volt – nemcsak szakmailag, emberileg is.
Mi az, ami a mindennapokban igazán segíti a munkádat?
A közvetlenség és az egyértelmű kommunikáció. Mivel szájról olvasok, fontos, hogy egyszerre ne túl sok inger érjen. Sok olyan feladatom van, amely írásos, önálló munkavégzést igényel: ajánlatkérések, ártükrök, jelentések, dokumentációk készítése. A csapatom rugalmas, figyelmes, és mindig partner a megoldásokban. Ez teszi igazán működőképessé a közös munkát.
Elfogadás a gyakorlatban – mit jelent a biztonság egy nagyvállalatnál?
Hogyan éled meg a WHB munkahelyi közegét megváltozott munkaképességűként?
Őszintén mondhatom, hogy nem ért negatív tapasztalat. Az elfogadás itt nem külön erőfeszítés, hanem magától értetődő. A közvetlen kollégák odafigyelnek, segítenek, és nem érzem úgy, hogy bármit is „túl kellene magyaráznom”. Ez az a biztonság, ami hosszú távon megtart egy munkahelyen.
Éreztél‑e valaha hátrányt vagy megkülönböztetést a munkahelyeden a hallássérülésed miatt?
A diszkrimináció sajnos nem ismeretlen élmény az életemben, ugyanakkor a WHB-nál ilyet soha nem tapasztaltam. Nem gondolom, hogy a hallásállapotom hátrány kellene, hogy legyen, bár vannak objektív nehézségek – például a telefonhasználat, ami számomra nem adott. Nagyon sokat jelent viszont, hogy mindezt egy elfogadó csapatban élhetem meg, ahol ezekre közösen keresünk megoldásokat, nem problémaként, hanem megoldandó helyzetként kezelik.
Inkább elfogadó, semleges vagy támogató közegként éled meg a WHB-t?
Ez mindig az adott helyzettől függ. A régi motoros kollégák már jól ismernek, elfogadnak, támogatnak és segítenek, amiben tudnak. Az új kollégáknál eleinte inkább semleges a helyzet, sokszor egyszerűen azért, mert még nem tudják, hogy hallássérült vagyok. Amint kialakul a közös munka és megismerjük egymást, ez gyorsan elfogadó, támogató együttműködéssé válik. Összességében a WHB-t elfogadó munkahelyként élem meg.
Fontosnak érzed‑e, hogy ezekről a kérdésekről nyíltan lehessen beszélni egy nagyvállalati környezetben?
Igen, ezt nagyon fontosnak tartom. Sokszor azt tapasztalom, hogy a megváltozott munkaképesség bizonytalanságot okoz, mert nincs tapasztalatuk, nem tudják, mire számítsanak, és félnek kérdezni. Pedig a legtöbbször elég egy kis iránymutatás. Amikor segítek, láthatóan megkönnyebbülnek, és a hozzáállásuk is teljesen megváltozik. Úgy érzem, ezekhez a helyzetekhez sokszor csak egy kis ösztönző bátorítás hiányzik.
Nőként és szakemberként helytállni egy férfias szakmában
Milyen nőként dolgozni az építőiparban, amelyet sokan még mindig férfias közegnek tartanak?
Nőként valóban egy kicsit talán nehezebb érvényesülni ebben a szakmában, de egyáltalán nem lehetetlen. Ehhez szükség van szakmai tudásra, önbizalomra és határozottságra. Büszke vagyok arra, hogy megváltozott munkaképességűként és nőként is eljutottam idáig – sokan ezt nem vállalnák utánam. A környezetemben ma is vannak, akik értetlenkedve kérdezik, hogyan lehet ebben a kemény, férfias szakmában helytállni.
Érezted‑e valaha, hogy nőként és megváltozott munkaképességűként kétszeresen kell bizonyítanod?
Igen, és ez nemcsak a jelenlegi szakmámra igaz, hanem az életem több területén is végigkísér. Gyakran több energiát kell belefektetnem ahhoz, hogy eredményt érjek el, ugyanakkor ez idővel megerősített és tudatosabbá tett.
Tíz év tanulás és fejlődés – szakmailag és emberileg
Mit adott neked szakmailag és emberileg ez a tíz év a WHB-nál?
Az építőipart olyan területnek tartom, ahol mindig van mit tanulni, és ez számomra kifejezetten inspiráló. Jó érzés, hogy számítanak rám a projektek során. A WHB technikai és szakmai háttere az évek alatt sokat fejlődött, ami megkönnyíti a mindennapi munkát, és teret ad a folyamatos fejlődésnek.
Van‑e olyan tanulság, amely különösen fontossá vált számodra az évek során?
Úgy érzem, találékonyság nélkül nincs siker. Meg kellett tanulnom túllépni a komfortzónámon, kezelni a nehézségeket és mindig olyan megoldásokat keresni, amelyek mindenki számára elfogadhatók és hosszú távon is működőképesek.
Mit üzen egy megélt tapasztalat a munkáltatóknak és a munkavállalóknak?
Mit üzensz azoknak a munkáltatóknak, akik még mindig bizonytalanok a megváltozott munkaképességű munkatársak foglalkoztatásában?
Úgy gondolom, minden megváltozott munkaképességű munkavállaló megérdemli az esélyt, ha biztosított számára az állapotának megfelelő pozíció és a munkavégzéshez szükséges eszközök. A szakmai tudásuk valódi értéket adhat egy szervezetnek, inspirálhatnak, új szemléletet hozhatnak – és tőlük is nagyon sokat lehet tanulni.
Záró gondolatok – Több mint munkahely
Van egy mondat, amely szerinted a legjobban összefoglalja, mit jelent számodra a WHB?
Azt szeretném majd egyszer mondani, hogy ez volt az életem legjobb és legemberibb munkahelye – egy olyan közeg, amely maradandó értéket adott.
Záró gondolatok a HR vezető szemével
Ildikó története egyértelműen megmutatja: a befogadó munkahely nem külön szabályrendszer, hanem emberi attitűd kérdése. A WHB-nál a megváltozott munkaképesség nem korlát, hanem egyéni adottság, amelyhez a szervezet és a közösség rugalmasan alkalmazkodik.
Az, hogy egy hallássérült kollégánk több mint tíz éve elkötelezetten dolgozik a vállalatunknál, önmagában is visszaigazolás. A hosszú távú siker alapja a bizalom, az egymás iránti figyelem és a támogató munkahelyi kultúra. A WHB számára a jövő építése nemcsak projektekről szól, hanem emberekről is – olyan munkatársakról, akik biztonságban, megbecsülve és partnerként vehetnek részt a közös eredmények megteremtésében. – Várady Eszter HR vezető
